EMK Közösségi Oldal
Bejelentkezés Oktatók Konzultációk Tréningek Főoldal
Oktató képzései...

Redő Júlia

Milyen végzettségeid vannak?

Magyar Táncművészeti Főiskola Néptáncpedagógia szak

EMK akadémia trénerképző

Pszichodráma asszisztens

WFC Mozgás-táncmeditációs képzés

Melyik településen tartasz képzést?

Nincs megkötésem. Legtöbbször Budapesten.

Kiket vársz? Mit gondolsz arról, hogy kik válasszanak téged?

Fontos számomra, hogy az EMK szellemisége és módszere természetes módon, gördülékenyen épülhessen be a hétköznapjainkba. Ezért az utóbbi időben egy olyan élményalapú, játékos eszközt használok a képzéseken, mellyel örömteli módon és könnyedén tágulhat a gondolkodásunk, bővülhet az érzelmek és szükségeltek szókincse, fordulhat a figyelmünk a felszínről a lényeg felé.

Ez a kézzelfogható eszköz a "KOMPÁTIA - Életkerekítő Játékok" kártyacsomagja és játékgyűjteményes könyve, melyet Édesanyámmal Jónai Éva Havával alkottunk és Bende Rita illusztrált. Tréningjeinket azoknak ajánlom, akik szeretik a közösségi tanulást, az önálló gyakorlást, és a családi-baráti játékos fejlődés lehetőségeit is, ugyanakkor jól jöhet mindehhez egy "zsebből elővehető" fizikai segítség is számukra. Ezzel a jobb és bal agyféltekére egyaránt ható módszerrel inspiráló élményeket szerezhettek nem csak arra, hogy hogyan használjátok az EMK-t, de arra is, hogy hogyan adjátok tovább ezt a tudást hasonlóan felszabadító légkört teremtve. 

1.   Lényegesnek tartom, hogy a felismerésekhez az alapvető öröm és a lehetőségek közegében juthassunk el. A „zsiráf nyelve” a szeretet nyelve. Ezt lehet nyelviskolában is tanulni, és magunkba szívhatjuk a saját nyelvterületén is, ami számomra gyakran a játék, a tánc és mozgás világa. A racionalitást, az érzelmeket, és a cselekvő állapotokat szeretem váltogatni a képzéseken. 

 

Miért fontos a számodra az Erőszakmentes kommunikáció tanítása?

Szeretek mindarra figyelni, amire az EMK irányítja a figyelmet, szeretem azt a légkört, amit teremt, és szeretek hozzájárulni ahhoz, hogy ez terjedhessen. Látom, hogy milyen oldódást, felismeréseket, örömöt és gyógyulást jelent ez mások számára is, amihez szintén nagy ajándék hozzájárulnom.   

Mi a küldetésed? Mi a helye a küldetésedben az EMK-nak?

Izgalmas, titokzatos téma! J Küldetésem ráismerni, és kijárni az útját annak, ahol a választásainkban a szeretet és öröm áramlik. Nem új és egyedi dolgokat szeretek felfedezni, az a felemelő számomra, ha a régóta működőekben megtalálom a forráserőt, ami idáig hozott, engem is éltet, és minél tisztábban érdemes tovább is adnom. Ezért csoda számomra mindenféle hagyomány, és ezért olyan fontos része az életemnek a folklór, és azon belül is testestül-lelkestül a tánc, amely közösségi és személyes, ritmust követő és spontán egyszerre. Az EMK olyan eszköz számomra, mely segít meglátnom és választanom ezt a forráserőt.

Mi ragadott meg az Erőszakmentes kommunikációban (EMK)? Mit adott neked?

Újra meg újra szövetséget kötök az EMK-val. Először talán akkor kötöttem, amikor azt láttam, hogy egyszerű, megvalósítható tettel – mint például egy visszajelzés - tiszta, szabad és felemelő légkört lehet vele teremteni.

Mit teszel a saját EMK fejlődésed érdekében?

Hétköznapjaimban, rendszeres gyakorlóköreinken és az EMK tanítása közben gyakorlom, és mikor lehetőségem van rá, képzésre, workshopra megyek másokhoz. 

A nemzetközi EMK központtal való kapcsolatod

Most vagyok a nemzetközi akkreditálás folyamatában.

Mit tekintesz erőszaknak?

Az öntudatlan kényszer folyamatokat, amiket magunkra, vagy másokra érvényesnek hiszünk. Számomra az egyik leghátborzongatóbb válfaja a nyomásgyakorlás.

Mit kínálsz?

1.   1. Mostanában a Kompátia - Életkerekítő játékokon és a mozgásos élményeken keresztül való tanítással, EMK-képzésekkel foglalkozom. 

2. 2. Szeretettel várom olyan párok jelentkezését is, akik örömmel tanulnák, gyakorolnák a „zsiráf táncot” és a néptáncot egymással kiegészítve. Szívesen hangolnák össze magukkal és egymással mozdulataikat, „lépéseiket”, férfi-női oldalaikat megtapasztalva a mozgás és a szavak szintjén is. Olyan párok jelentkezését is örömmel fogadom, akik nem élnek egymással párkapcsolatban, de izgalmas számukra a lehetőség, amit kínálok. Kedvcsinálónak íme egy idézet Sz.J.N.-től: „A gyimesi lassúnak a forgását tanultuk, ha jól emlékszem, az egész óra erről szólt. Hol van a forgás központja, ki mennyit tesz bele, mennyit tart és mennyire engedi magát tartani. Akkor mi már egy pár voltunk, de a forgás elég »nyögvenyelősen« ment, nem találtuk a központot. A saját eszünkkel igyekeztünk segíteni magunkon, de ez csak feszültséget teremtett. Olyannyira, hogy ezt már te is észrevetted és odajöttél segíteni. Majdnem végig csak ránk figyeltél és igyekeztél az összhang felé terelni bennünket. Ezt viszont nem találtuk. Sőt, annyi feszültség gyűlt össze, hogy szinte összevesztünk. A gyakorlat egy megbúvó feszültségpontot hozott felszínre, amit nem tudtunk kezelni. Utána kértünk is téged, hogy erről beszélgessünk, hogy a feszültség csökkenhessen. Két beszélgetés után kezdtünk helyre jönni, tisztáztunk bizonyos kérdéseket (a kört együtt alkotjuk, és együtt tartjuk fenn, mindkét félnek tartania is kell a kört, de bele is kell tudnia engedni magát a másik karjába, a központ kettőnk között van; a forgást közösen határozhatjuk meg, nincs »irányító« és »követő«), aminek hatására már kezdtünk tudni együtt forogni. Meghatározó élmény volt, ami a tánc révén került felszínre, és amit az EMK segítségével oldottuk meg. A kapcsolatunkat pedig megmentette egy veszekedéstől és a nagyobb összhang felé terelt minket. Azóta is hálás vagyok.”

 

 

Mire használod még az Erőszakmentes kommunikációt?

ld. fent.

Meghatározó EMK élményed?

A legelső igazán meghatározó élményem az EMK bölcsességének és működésének szavak nélkül adta bizonyítékát, és az akkor féléves lányommal éltem meg.

Szerettem volna elengedni a délutáni altatása körüli erőlködést, hogy a karomban ringatom vagy hintáztatom, énekelek neki, macskaköves útra viszem a babakocsival, mellé fekszem, és ha bármelyiket abba hagyom, fel-felriad, nehezen alszik el. Sajnos azt is kipróbáltam, hogy átmegyek a másik szobába és kínlódva hallgatom, hogy sír. „Nem lehet, hogy valami ami a javát szolgálja ilyen erőlködés legyen mindkettőnk számára!” gondoltam, és úgy döntöttem, hogy beteszem az ágyba, de nem hagyom magára, figyelek, hogy mi van ilyenkor.

Az egészhez az adott egyébként hitet, hogy előző nap fölé hajoltam, és ahogy az arcomhoz nyúlt, kisbabás „artikulálatlan mozdulatával megkarmolt”. Láttam, hogy meg akart érintetni, ezért megfogtam a puha kis kezét, és megsimítottam vele az arcomat, arra gondoltam, hogy megmutatom neki, hogy hogy fejezheti ki azt a szeretet, amit a szemében láttam. Olyan jól sikerült a „tanítás”, hogy olyan odaadó figyelemmel nézett a szemembe, hogy kivettem a babakocsiból, és csak néztünk egymásra egymásba olvadt tekintettel. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már elkezdek zavarba jönni, és nem tudok olyan hosszan csak rá figyelni ott az utcán, mint ahogy ő én rám. Akkora erőt láttam a szeretetteljes figyelmében, ami teljesen felülírta az addigi képem magamról és róla.

Így mertem megtenni másnap, hogy mellé ülök, és figyelek rá, ahogy a kiságyban sír, mikor beteszem aludni ebéd után. És ekkor előjöttek a sakáljaim: Magamat kezdtem szapulni: „Micsoda anya az ilyen, aki tudja, hogy megnyugodna a gyereke, ha kivenné, és csak nézi őt!” Majd váratlanul átcsaptak a viharos hullámok felé: „Micsoda értetlen, hisztis kölök, nem látja, hogy a sírással nem fogja belőlem kipréselni, amit akar?!” Elszántan figyeltem, ahogy tombolnak a gondolatok, szavak és érzelmek bennem… És egyszer csak elcsitult a belső vihar, és mintha leszállt volna a porfelhő, amit kavart a szemem előtt, lecsöndesedve „meghallottam, amit mond”: „Elaludnék, de jó lenne valami szöszmösz, amit az ujjammal csavargathatnék, hogy cumizni tudjak hozzá.” Magamban szavak nélkül azt feleltem: „Az ágyvédőből kilóg egy cérna, próbáld meg azzal!” A kislányom ekkor odanyúlt, elkezdte söndörgetni az ujjai között a fonalat, szájába vette az ujját, és elaludt… Egyik részemnek teljesen természetes és magától értetődő volt az egész, a másik részem csak hüledezett, és alig tudta felfogni, amit megélt.

Ez azonban még nem volt a történet vége. Egymás után több nap éltünk meg a délutáni altatás kapcsán ehhez fogható élményeket. Az utolsó nap esete volt azonban az igazi tanulság számomra. Már délelőtt sem aludt a kislányom, mert oltásra vittem, az ebédnél le-lekoppant a szeme, így nagy bizakodással tettem az ágyba, gondolva, hogy most könnyen el fog aludni. Amint azonban betettem az ágyába sírni kezdett. Hiába próbáltam, nem tudtam összekapcsolódni vele, és egy ponton arra gondoltam, hogy szerettem volna következetes is lenni, és el is érni, hogy megtanuljon délutánonként pihenni, de nem ilyen áron. Ha a szándékom újból erőlködésbe torkollik, akkor inkább elengedem az elképzeléseimet. Ahogy ez átfutott az agyamon, elcsöndesedett a babám, úgyhogy tovább figyeltem és folytattam ezt a gondolatot magamban: „Mint édesanya, kezdeményezni akarom, hogy mikor minek látom idejét, de mindig figyelembe akarom venni, hogy milyen ez a lányomnak, és ez felülírhatja az elképzeléseimet.” Ekkor abbahagyta a sírást, megnyugodott és lehajtotta a fejét az ágyára. Hosszú sírás után megkönnyebbülten pihentünk egy pár pillanatig. Majd váratlanul felemelte a fejét, és teljes éberséggel a szemembe nézett, a tekintete pedig azt mondta nekem: „Akkor most vegyél ki, nem vagyok álmos!” Megdöbbentem. Teljesen irracionálisnak tartottam, hogy nem fáradt bele mind abba, ami idáig történt. Csak a szavak nélküli párbeszédünkre alapozva, még hüledezve vettem ki az ágyból…

Átmentünk a nappaliba, játszottunk és meséltem neki, és mindenre úgy figyelt, olyan összhang és együttműködés volt köztünk, amit még sosem tapasztaltam addig. A pelenkázásnál és öltöztetésnél úgy bújt bele a kezeslábasba, mint egy hölgy, ha rásegítik a kabátot színház után. Ha bármilyen kételkedés hitelteleníteni akarta volna a szavak nélküli beszélgetéseinket, ennek az együtt töltött délutánnak az élménye pecsétként őrzi az igazát nem csak a szívemben, de a tudatomban is annak, hogy a pártatlan figyelem megszüli a megértést és a harmóniát.  

Mikor találkoztál vele, mióta része az életednek és mióta tanítod?

1996-ban találkoztam vele, mikor Marshall B. Rosenberg először mutatta be Magyarországon. Igazán a lányom születése után ’98-ban kezdtem el a mindennapjaimba ültetni. Csoportokat 2007 óta tartok.  

Kiktől tanultál?

Jónai Éva Hava, Marshall B. Rosenberg, Szentpéteri Julianna, Strasser Kata, Nada Ingjatovic Savic, Rambala Éva, Dunia Hategekimana, Miki Kashtan, Ike Lasater

Mikor milyen formában tanultál Erőszakmentes kommunikációt?

Jónai Éva Hava EMK akadémiáján a nyitott képzéseken, a társtréner-képzőn és a vele közösen tartott tréningeken, Marshall B. Rosenberg 9 napos bentlakásos képzésén, Szentpéteri Juliannával való személyes konzultációk során, a fent említett trénerek kurzusain, a Társtréneri gyakorlókörökön, neten található előadásokat hallgatva, mindennapi helyzetekben.

Az EMK tanítók közösségéből kikkel tartasz szakmai és emberi kapcsolatot?

Almási Zsófi, Bende Rita, Borbély Lívia, Buzna Kristó, Bükki Tamás, Dudás Kriszti, Fülöp Richárd, Garamvölgyi Gyuri, Görög Juli, Hoós Rita, Hruska Marek, Karmazsin Évi, Kádas Eszter, Kiss Virág, Kovács Mariann, Kovács Miklós, Kónya Évi, Rambala Éva, Redő Juli ;), Stern Szilvi, Strasser Kata, Szalay Zsanett Pynky, Szentpéteri Julianna, Tőry Judit, Vámos Eszter

Te mit tartasz az erősségednek az Erőszakmentes kommunikáció használatában és megosztásában?

Azt gondolom, hogy tudom gyengéden ugyanakkor következetesen tartani a figyelmem a témán, amit épp célul tűztünk ki. Hogy többféle megnyilvánulásában fel tudok ismerni és meg tudok világítani egy-egy állapotot. A könnyedséget és mélységet is szeretem, és azt hiszem így üdítő és tartalmas lehet a tanulás velem.

Bármi egyéb?

...